Gill R.Wright, metafizika tanító és gyógyító

1989. júniusában egy 3 hetes Art of Living ( Emissary International) angliai képzés után felkerestem azt a “titokzatos hölgyet”, aki a Findhorn közösség One Earth lapját küldte rendszeresen számomra. Lorna St.Aubyn.
Lorna felajánlotta, hoigy a magyarországi szellemi és lelki utak kibontakozását támogatva a frissen alakult alapítványunkon keresztül egy-egy előadót támogat, aki számunkra is fontos és érdekes és minőségben képviselt területeket mutat be.
Igy lett első látogatónk David Lorimer, a Scientific and Medical Network vezetője, a halálközeli élmények kutatója és Peter Dounov, bolgár szellemi tanító megismertetője.

Gill Wright,Metafizika oktatónk, UK
Gill Wright,Metafizika oktatónk, UK

David természetszerűen javasolta, hogy következő vendégünk Gillian R.Wright legyen, aki akkor a híres londoni kiegészítő gyógyítás központjában a Hale Klinikán dolgozott.
Igy került sor első találkozásunkra 1990 nyarán. Lorna, Ágota,Gill… emlékszem a gyógyító központ lenyűgöző tiszta, esztétikus és barátságos vegetáriánus éttermére, ahol vártuk Gillt.
Kirobogott két páciense között, leült az asztalhoz, bemutatkoztunk és két perc múlva kialakult egy fénnyel és finom egymásra ismeréssel telített burok, amiben a kapcsolat önmagára ismert. Röviden felvázoltam az itthoni helyzetet, ahogy én láttam…és a saját észlelésemben érzékelt szükségleteket. Megegyeztünk, hogy meglátogatom az otthonában és a részleteket továbbgondoljuk. Ekkor vettem csak észre Lornát, aki az egész látogatást finanszírozta….mély szerénységgel és elköteleződéssel.
Lorna ekkoriban hozott létre egy Gyógyító iskolát is, Le Plan, Franciaországban a család provance-i birtokán, melyre szintén meghívást kaptam egy másik általam választott magyarral. Ennek aztán pár évig hagyománya alakult ki és sokan mások is mehettek.  Mi pedig, azaz kollégám és munkatársam, Rohánszky Magda ott találkozott Jonathan Horowitz-cel, aki aztán itthon a sámángyógyítás és sámán pszichológia elindítója és tanítója lett.

Gillt meglátogatva, aki akkoriban Lutonban élt, egy egész estét betöltő meditáció és beszélgetés során körvonalazódott, hogy mivel induljon a tanítás itthon.
Bach virágterápia és és a virágesszenciák bemutatása. Miért épp ez? mert felismerte, hogy az akkor oly nagy újdonsággal betörő természetgyógyászat tudatosság és a keleti energia gyógyítók mellé mennyire fontos lehet E.Bach szemlélete, aki az anyagból, a természet patikájából kiindulva, de az eszenciák által nem a természezeti hatóanyagokkal, hanem a mögöttes vibrációval kezdett gyógyítani és ez a szemléletünket kitágíthatja a tudatosság síkja fele az anyagi dimenzió mellett, legyen az akár még aroma vagy eszencia finom rezgéseiről is szó.
Igy indultunk elsőre a Bach Virágterápia rövid képzésekkel, először Mo-n 25 évvel ezelőtt és a hamarosan a Vibrációs gyógyászattal, majd lassan feltárult előttünk a Metafizika-7 sugártan belső útja is.
lelekgyogyaszatttttA Bach virágterápiában, Gill ajánlására Julian Barnard volt a vendégünk, kinek tanítását egy könyvecskében, a Lélekgyógyászat természetes módon és Bach Gyógyítsd tenmagad könyvecskéjével megerősítve elindult könyvkiadásunk is. E képzéseken sok-sok embert tanult2013-05-19 06.30.13 tőlünk és pl. így indult el és bontakozott ki két fiatalemberrel az itthoni Bach cseppek összeállítása.

Gill munkája az AGA közvetítésével és Ágota tolmácsolásában, 15 éven át zajlott a magyar érdeklődők sokaságát bevonva.
Gill, hál’Istennek soha nem akart odaadó, őt szolgáló tanítványi kört, ennek kialakítása és életre keltése a mi felelősségünk és kisebb nagyobb gyakorló köreink során erősödött és mindenki saját munkájába beépítve vitte tovább.
Gill egy önálló asszisztens támogatásában azóta is alkalmanként jár hozzánk, de az utolsó tanárképző óta nem volt folyamatos több éven át elköteleződést kérő csoportja.
Egy video felvétel Gillről itt megtekinthető.
Előadás anyagból egy részlet itt olvasható.
Érdeklődés: ariadnegaia@gmail.com

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s