Charon halálára, 41. év

Az alkonyi bárka útján belépünk a misztikus csendbe.

Emlékezés
Sínai Magda, az örök hitves

Mellette mindig el tudtam pihenni.
megnyugtató volt otthonában élni.
Sokszor beszélgettünk szépségről, etikáról,
játékról, meséről, művészetről,
filozófiáról.
Hallgattunk csillagzenét és misztériumot,
vagy csak figyeltük a csendet,
ami Istennek kapcsolt össze bennünket.
S e harmóniában észrevétlen
megszületett a földöntúli szeretet.

 

Sínai Magdolna, özc Scherbak Viktorné, Wictor Charon hitvese az úton.
………………………………………………………………………………..

És most álljon itt pár részlet W. Charon: A Misztikus út c. írásából

„ A misztikus állapot első feltétele a misztikus csend megteremtése, s e csend elérésének törvényei: az érzékek, az értelem, a kritizáló hajlam s a körülmények lecsendesítése. A kísérletező a gyakorlat megkezdése előtt klauzúrát von maga köré.

A klauzúra – a zárlat – ősi kozmikus szimbólum és nagy analógia. Éppen úgy jelenti az anyaméhet, amelyben a fogantatás misztériuma lezajlik, a gubót, amelyben a hernyó szárnyas pillangóvá alakul, mint az alkimista lezárt tégelyét, amely 13 hónapon át izzik a kemence tüzén hogy belsejében kikristályosodjék a mágus tudásának jelképe: a Bölcsek Köve. Klauzúra nélkül alkotás, élet még sohasem jött létre, s nélküle lehetetlen a komoly misztikus munka is. Csak míg a teremtő természet a keletkező fizikai élet köré sűrű anyagból szövi klauzúráját, addig a misztikus operáció zárófala szellemi erő, amelyet koncentrációval, figyelmünk, gondolataink, akaratunk összpontosításával hozunk létre. Ha kísérlet közben engedünk az ilyen esetben mindig, szinte démoni szándékossággal felmorajló zavarásoknak, betörni akaró anyagi áramlásoknak, ugyanaz történik, mint mikor fejlődés folyamata közben felnyitnak egy anyaméhet, szétvágnak egy gubót vagy összetörnek egy alkimista tégelyt.

A kísérletező tehát akaratból szőtt csendzónát – klauzúrát – vont maga köré. Áttörhetetlen, minden démoni és fizikai örvénylést kirekesztő láthatatlan búvárharang zárja körül.

A misztikus csend elérésének több fokozata van, hiszen a misztikus csend is különböző stádiumokból áll.

A misztikus csend első stádiuma: önmagunk lecsendesítése. A gyakorlat módszertanát pontról pontra kell felépítenünk.

Először is meghatározzuk az időpontot az okkult munka céljára. Ekkor minden anyagi és egyéb vonatkozású gondot agyunkból ki kell söpörnünk. A szobát, amelybe bezárkózunk, lehetőség szerint elszigeteljük. Kényelmesen elhelyezkedünk egy széken – az Európában is megszokott, úgynevezett egyiptomi ülésmódban -, s most befelé hallgatózunk. Vigyáznunk kell, nehogy elálmosodjunk. Figyelmünk feszülten befelé fordul, mintha valamire várakoznánk. Ha a gyakorlatot helyesen hajtjuk végre, ez a feszült várakozás sajátos lelki izgalommal jár. Később ebből a hallatlan feszültségűvé fokozódó izgalommal párosult várakozásból fejlődik ki az extázis állapota.

Legfontosabb követelmény, hogy a misztikus munkát rendszeresen, mindig a napnak ugyanabban az órájában végezzük el. Eleinte másodnap később már naponta.

Ezzel a módszeres munkával elérkezünk a misztikus csend második stádiumához.

Ekkor egyéni, lelki érzékelésünket transzcendens erők szövik át, vagyis a láthatatlan világgal sikerül a kapcsolatot megteremtenünk.

…………………..

Figyelünk és várunk.

Ehhez a figyeléshez és várakozáshoz halvány izgalom szegődik, amely egyre fokozódik. Egyre erősebben és egyre feszültebben emelkedik bennünk a megnevezhetetlen, ünnepi, mindennél jelentősebb és lélegzetelállítóbb várakozás. Várunk, várakozunk, hogy bekövetkezzék valami névtelen, hatalmas és megfoghatatlan.

Ez az állapot a misztérium előcsarnoka: az óriási erőtöltésű, az ellenállhatatlanul felfelé törő csodavárás a beteljesülés felé.

A feszültségnek egy-egy fokán, mint minden életműködésnél, itt is beáll az ernyedés. A lélek elfáradt, kissé megpihen, hogy azután megint nekilendüljön a meredeknek, a csúcs felé. Újra és újra órákon, napokon, heteken, talán hónapokon és éveken át újra és újra, míg egyszer – amikor a misztikus csend gyakorlatai meghozzák a szükséges érettségi fokot – egy ilyen magas feszültségű csodavárásból fellángol az extázis. A szent megvilágosodás, amelyben a fény minden homályba merült pontot elönt, minden időfátylat felszakít és a tér káprázatát eltünteti. Ez az örökkévalóság jelene, amelyben nincsenek kérdések mert nincsenek okok. Csak Igazság van, amely egész és oszthatatlan.”

 

 

Míg a koncentrációnál az összes rendelkezésre álló energiák egyetlen központba sűrítése volt a cél, a meditáció célja a decentralizálás. A meditáció tehát abban különbözik a koncentrációtól, hogy mindenfajta erőfeszítés hiányzik belőle. Ennek is az az előfeltétele, hogy a fizikai állapot nyugvópontra jusson. Bármilyen görcsös erőfeszítés csak hátráltatja az eredményt. A figyelem nem egy pontra szegeződik, hanem mindent magába fogad: a lélek egyetemesen érzékeli a dolgokat. A meditáció állapota is a várakozás. Ebből a várakozásból azonban, mint mondottuk, teljesen hiányzik a feszültség. Az ember mintegy kinyitja, befogadóképessé teszi egész valóját. Csendet teremt, testét elnyugtatja, klauzúrával kizár minden zavaró körülményt, hogy ebben a szomjas csendben felcsendülhessen benne egy másik világ melódiája. A koncentráció legtöbbször valami erőhatást akar létrehozni, a meditáció a dolgok mélyebb átérzésére és megértésére törekszik.

 

A meditáció magasabb fokozata a kontempláció, mikor a tanítvány meditációja tárgyával olyan szoros kapcsolatba lép, hogy szinte azonosul vele, a különvalóság tudata eltűnik. Ilyen módon a vizsgált dolgot közvetlen beleélés útján ismeri meg. Az idő és tér nehézkes, fájdalmakkal, szenvedésekkel teli fizikai síkján lejátszódó folyamatnak szubtilis, mentálsíkon végbemenő analógiája ez, amely a lelket különféle körülményekbe, különféle testekbe öltözteti, hogy a közvetlen átélés fontos tapasztalását megszerezze. A meditációban a tanítvány igyekszik minden oldalról megismerni tárgyának lényegét. A kontemplációban pedig a tárgy lényegébe hatol be. Ez az út azonban csak magas fejlettségű misztikusok számára járható.”

 

……………………………..

 

A misztika tanulmányozásának haladottabb stádiumában, mikor a tanítvány már közelebb jutott a misztika szabályainak és tételeinek átéléséhez, szükségessé válik, hogy az elmúlt idők valamelyik szellemi nagyságával szorosabb kapcsolatba lépjen. A misztikával való foglalkozás, misztikusok írásainak olvasása közben gyakran fogunk olyan egyéniségre bukkanni, aki alapkarakterében hasonló a miénkhez. Ha sikerül olyan tanítóra találunk, akinek egyéniségét magunkhoz egészen közelállónak érezzük, vagy szellemi kontaktust teremthetünk olyan mesterrel, akinek életmódja, belső tevékenysége, külső megnyilatkozása szemünkben a legmagasabb ideált valósítja meg, akkor nagy lendülettel haladhatunk előre tanulmányaink útján. A misztika egyik ősrégi, legmélyebb tanítása, hogy a szellemi vezetőül választott tanító egyéniségébe a tanítványnak bele kell élnie magát. A keresztény misztika Krisztus életébe való beleélést, beleolvadást tanítja, az: “élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus” – teljes megvalósítását.

 

 

 

Reklámok