A szellemi tanítások kiemelkedő közvetítője Wictor Charon, – Scherbák Viktor, alias Galánthay Papír Viktor,- Szepes Mária (Orsi Mária) testvérbátyja, anyja Kornai Margit és nevelőapja, Balogh Béla.
Saját honlapra ide kattintva tud eljutni, ahol a Hagyatékot is elérhetővé teszük.
Munkássága Magyarországon – a XX.sz-ban – számos tudóst és művészt inspirált.
Erről egy régi, sajnos rossz minőségű interjúban Mária néni így beszél.
Részlet Charon a Hermetikus Confessio írásából.
W.Charon felesége és odaadó élettársa 1952-től Sínai Magdolna volt, aki 2000-ben, 24 évvel Charon halála után követte élete tanítóját, társát a túlsó partra.
Nagyajtai u.4/b. a remetelak, az alkotótér és a belső tanítványi kör tanulótere, amely karácsonykor kinyílt a belső csoda világára. Ilyenkor elhangzott karácsonyi misztériumok sok meghívottnak nyújtottak szellemi otthont és lelki feltöltődést. Ezek közül talán az egyik legátütőbb írás az Adam Kadmon, mely az égi ember útját kíséri és idézi elő.
A család hagyományosan az írói, alkotói és művészi körökben élte gazdag és korukat gyakran meghaladó életét. Nevelőapja, Balogh Béla, a filmgyártás híres korai megalapozója.
És a híres karácsonyi misztériumok…Berlinben
és
……a Nagyajtai utcában Sinai Magdolna varázslata.
ami folytatódott Charon halála után is.
Ezt a munkát Sinai Magdolna halála után
Ruzsa Ágota folytatta a Hagyaték gondozásával, melynek keretet Az Ariadne Gaia alapítvány biztosít.
Az egyik képen Viktor bácsi mellett jobbra Edit nagynéném ül,ő volt az első felesége Viktor bácsinak.Ez a fénykép nekem is megvan.Sőt van a tulajdonomban egy eredeti kézirata is.
Kedves Ágnes, ez nagyon izgalmas…. melyik kép ez??
Idén lesz Viktor bá 100. születésnapja Van esetleg róla más emlék is? Milyen Editről van szó..Vas???
Deés Editnek hívták. Ő a háború idején lehetett a felesége,mert halványan emlékszem amit arról a nehéz időkről mesélt,hogy Viktor bácsi helyzete elég kilátástalan volt. Ezért megesküdtek. Sajnos Edit néni meghalt 2006-ban,s mivel nagyobbik fiam volt az örököse aki nagyon keveset tudott erről,sok fényképet , iratot megsemmisített.Edit néni nagyon sokat fényképezett és sok felnagyított képe volt Viktor bácsiról,és együtt vele is. Képet mentettem el és egy eredeti kéziratot,ami még nem jelent meg kiadásban.A címe:Akartam….elértem…Regény,amit Papír M. Viktor néven dedikált.
Volt egy eredeti kotta is,amit álnéven írt.A címe: Nincs senki olyan szép,nincs senki olyan jó….
A képen van olyan, ahol egyedül van Viktor bácsi, és egy képen karácsonykor asztal mellett ül a társaság,ha jól tudom a szülei is/Edit néni az anyósát nagyon szerette ,és ez kölcsönös volt/Nagynénémnek hosszú haja van a képen ,Viktor bácsi mellett ül közvetlenül.A karácsonyfa előtt.Még arra emlékszem,hogy Viktor bácsi halálakor/bár Magda volt a felesége/,de a kórházi ágyához kérette Edit nénit. Lelki kapcsolatuk volt végig.
Kedves Éva! Egyenlőre ennyit tudok mondani.Könyve még lehet fent Pesten,mert természetesen azt el nem dobtunk egyet sem.Most 2 unokám lakik a lakásban,majd megkérem őket,hogy ha lesz idejük,nézzék át a könyveket,hátha akad még valami érdekes
Üdvözlettel : Tóth Attiláné Szalay Ágnes.
.
A karácsonyi képről van szó?? Az Berlinben volt nem?
Éva! Még eszembe jutott valami. Fiamnál van a Pöttyös Panna első kiadása.A következő ajánlással.Editkének, a Pöttyös Panna kitalálójának.Ugyanis eredetileg Edit néninek volt egy babája,akire mindig új ruhákat varrt és elnevezte Pöttyös Katának. Írt róla és átadta Szepes Máriának,hogy javítgassa,stilizálja.Ő elkeresztelte Pannára és megjelentette könyvben. Ezt én így tudom.A nálam levő regényében kézzel írott szövegek is vannak.Egyébként géppel írt szöveg.
Üdvözlet: Ági
[…] Wictor Charon […]
[…] 22-n pedig Wictor Charon halálának évfordulójára, 41. év, […]
Varga Pál vagyok Jászberényből. Régebben Budapesten laktam és kétszer találkoztam Viktorbácsival, akkor még élt. Akkori véleménye szerint én fogom megmenteni a világot a pusztulástól. Egy nem igazán publikált mágikus könyvéből tanultam, és még sok más könyvekből. Azóta egy fajtájának az Ezotérikának a mestere lettem. Még a 90-es években két kis könyvet is vettem Magdinénitől. Sajnos tanítani ők nem tanítottak élőben, talán az intuícióimra bízták a tanulást. Még most is hiányoznak láncszemek a Viktorbácsi tudásaiból. Az írásai olyanok voltak, mint a találós kérdések, amiből azért sokat megfejtettem. Sajnálom, hogy nem akartak tanítani és nem tudtam többet találkozni velük.
Kedves Varga Pal! Nagyon orulok az uzenetenek es, ha lehet, orommel talalkoznek Onnel. Udvozlettel, Ruzsa Agota