Hermetikus Confessio-részlet

II.
Karmám jelbeszédének analízise

1./ Mit tudtam eddig elolvasni sorsom szimbológiájából? Megértettem-e körülményeim, emberi kapcsolataim, külsőm és benső képességeim mit akarnak mondani nekem?

Karmám jelbeszédének megfejtése életem leghosszabb, de egyben leghatalmasabb élménye volt. És itt meg kell állnom egy pillanatra. Hálatelt szívvel kell köszönetet rebegjek azoknak, akik idáig segítettek; a tanítóknak, vezetőknek, útmutatóknak, terelőknek. Akik – hallom, amint mondják – csak kötelességüket teljesítették. Ó igen az adomány annak, aki adja, csekélység, kötelesség, megszokott jóleső érzés, de épp fejlettsége folytán nem jelentős élmény. De annak, aki kapja s a sors kegyelméből rájön ara, mit is kapott! Ó, annak világot ad az elvesztett helyébe, fényességet a sötétségben, békét a benső háborgásban és nyugalmat a szünet nélkül vibráló izgatottságban.

De köszönettel tartozom azoknak is, akik karmám eszközeiként utamba állva, megkeserítve, félrelökve, becsapva, elbuktatva megadták a lehetőséget, hogy a helytelen irányból elfordulva megtaláljam a logikát a zűrzavarban, az értelmet az érthetetlenben, a jogost a méltánytalanban. Bizony gyakorta kell a személytelenségnek a mentálsíkról vett hűvös tárgyilagosságát segítségül hívnom ahhoz, hogy lehűtsem expanzív művészlelkem extatikus rajongását a megtett út és a csodálatosan kitágult horizont láttán! Mert valóban óriási élmény minden szellem, minden lélek, minden elme számára a pillanat, mikor a történések, determinációk labirintusában bolyongva rálel a kivezető út Ariadné-fonalára; mikor kezébe kerül végre élete titkos írással írt találmányának chiffre-kulcsa, mely nélkül az eléje tett szöveg értelmetlen zagyvaság; a rejtjel birtokában azonban a kusza betűhalmaz fokról-fokra félelmetes logikájú, kristálytiszta értelmű és döbbenetesen igaz valósággá világosodik!

Nehéz talány volt egyáltalán nem könnyű életem chiffre-szövegének kihüvelyezése. És lassan, nagyon lassan bontakozott ki a szöveg valódi értelme. Szótagok, majd szavak, aztán mondatok, melyeknek egymásutánja már összefüggő szöveget adott ki s végül a teljes szöveg összefüggő tanulmányozása után a szavak, mondatok mögött felfénylettek a rejtett összefüggések, s velük maga az Igazság!

Éles tisztasággal látom magam előtt a 17 1/2  éves gimnazistát, aki Batu kán-ként a világ meghódítására készült büszkén feszülő csirkemellével; hogyne, hiszen bálványozott osztályfőnöke anyjának azon kérdésére, hogy milyen pályára adja a fiát, azt válaszolta: „Asszonyom, a diplomáciai pályától kezdve bármire!” Szinte hihetetlen, hogy ilyen indulás után meg lehessen érkezni a békés nyugalom, az alázatos Szolgálat, a mások hasznára lenni kívánás eszméjéhez… Tovább nézem a ifjút, ki gyermekkora viszontagságai, majd a pubertás után felfedezett megbélyegző titka következtében egyre keményebbé, ravaszabbá válva bontogatni kezdi Skorpió-jegyének adottságait, számba veszi körülményeit, melyek már ekkor gátlólag állnak elképzeléseinek útjába. Hiába fedezi fel zongoratanárnője sötét bársonyszínű baritonhangját, a családi tanács megfellebbezhetetlen döntése egy általa utált pályára kényszeríti, ezáltal csak még kívánatosabbá téve előtte az áhítottat. Környezetében, emberi kapcsolataiban egyszerre megjelennek a kísértők, a terelők és magasztalva valóban nem mindennapi zenei képességeit, felszítják benne a nagyravágyás tüzét, elvetik lelkében az elégedetlenség, a dac, a lázadás magvait; alig két év alatt e magokból merész tett sarjad: szembeáll rettegett apjával és késhegyig menő vitában kiharcolja a pályaváltoztatást. Magabiztos dacában elvállalja, hogy egy év alatt három évből tesz le vizsgát s ezzel behozza azt az időt, amit a Műegyetemen elveszített. Majdnem összeroppan idegileg, de teljesíti a vállalást, amitől csak még magabiztosabb lesz. S alig 21 éves ifjú életében megjelennek az elő növendékek, akik tőle – őtőle! Akarnak tanulni. S zsenge tudásával, íme máris pénzt keres, meg tudja keresni a műegyetemi tanulmányokra kidobott s annyiszor szemére hányt pénzt! Egekig érő gőggel „törleszt apjának.

Mindez természetesen a kijelölt út és terrénum felé irányították a fiatalembert; mások- a karma által erre kijelölt személyek – pedig gondoskodtak arról, hogy ne sikerüljön azzá lenni, ami minden idegszálával lenni akart, hanem lassan – igen-igen lassan! – elkezdjen azzá válni, akivé lenni előíratott!

Ma már pontról-pontra látom, felismerem és megértem, kinek mennyi, milyen szerep jutott ebben a csodálatosan nagyszerű transzmutációs misztériumjátékban, melyben az önzés, a gőg sötétségbe induló út vargabetűs ide-oda kanyargása végül mégis kivezetett a világosságra. Előnyös külső, közben erős sporttal megedzett szívós testem, fellépésem, ízlésem, ügyességem – megannyi elmúlt tévelygés eredményei – segítettek, ugyanakkor azonban irigységet keltve gátoltak és tereltek. Képességeim a dicsétek, biztatások, kezdeti sikerek lényében egyre jobban elvakították szememet, úgyannyira, hogy most már zseninek kezdtem magam látni, tartani és hirdetni. S csak a sorozatos, minden sikert követő fejbe verés, minden eredményre következő félreállítás, minden lehetőséget stornírozó sorsközbelépések üröm-ízű szériája érlelte lassan előbb felháborodássá, aztán gyűlöletté, majd kétellyé, hitetlenséggé, lázadássá, végül lelki összeomlássá és ismételt nekirugaszkodások, meg visszazuhanások után sötét kétségbeeséssé ezt az égig érő nagyra hívatottságot. A legutolsó kétségbeesett nekilendülés és az azt követő csúnya cserbenhagyás annak a részéről, aki ezt a lendületet kiforszírozta, bizonyossá érlelte bennem a kétségtelen tényt: akárhogy, akármint van, lenne, vagy lett volna, most már minden hiába, az idő eljárt és én – elkéstem, lemaradtam! Borzasztó évek jöttek: a görcs, az ökölbeszorult káromlások, gyötrő kínlódások, eget ostromló miértek, az irigység, a gyűlölet, a mindent és mindenkit lenézés utálatos kórista attitüdjei, akinek senki sem elég nagy, szép és jó, mert nála mindenki kevesebb, hiszen nem is mérhető hozzá, az elnyomott, félrelökött titánhoz! Lélekérés fájdalmakban izzó tégelye; atommáglya, melyben irtózatos feszültség és pokoli hőmérséklet mellett alakul át az anyag…

Hiúságom mindezt nem engedte kifelé megmutatkozni; segítségül hívtam hát kínjaim leplezésére a nagyképűséget, a fölényeskedést, hogy megingott hiúságváram látszatsziluettjét fenntarthassam. S itt, ezen a ponton, még nem későn, de már nem korán lépett be az életembe az ezoterikus tanok, a Kelet filozófiájának világító lámpása, mely lassan lehetővé tette, hogy megértsek dolgokat, hogy felismerni tanuljam a sorsszerű determinációt s annak valódi, felemelő értelmét és megkezdjem ezen iszonytató csődtömeg felszámolását, e bűzlő szemétdomb eltakarítását, majd pedig az immár tiszta, de puszta helyen egy új szerény, rejtett kis élet-koncepció felépítésének elő tétova kísérletei. Segített befelé fordulni a szerelmi élet sok csalódása és kiábrándulása is. És még valami, ami a legélesebb kirívóan jelen volt s én mégsem vettem észre évtizedeken keresztül…

Mint már említettem már, 21 éves koromban kezdtem tanítani. Mindezen irtóztató viharok szélmentes övezetében azóta is tanítottam megszakítás nélkül, hiszen ez volt a kenyér a kezemben. Tanítottam csendesen, lelkesen, beleadva elhantolt vágyaim könnyes requiemjét s az órák alatt tudatlanul, de valóságosan egy másik dimenzióban tartózkodva. Mai szememmel döbbent lélekkel látom, hogy öntudatlanul, a munka lázának transzában ősi képességeket és tudást bányásztam fel mélytudatomból és kimondott mágikus praxist gyakoroltam, mégpedig jóval magasabb szinten, mint amilyent akkori emberi értékem, tisztázatlan, zilált, indulatok mérges gőzkörétől átjárt énem koncedált volna. Ami nem kevesebbet jelent, mint azt, hogy egész tragikomikus Batrachomüomachiámnak beszédes diagrammja ott ragyogott felrajzolva mindennapi életem történéseinek lapjára mottóként s én a világot ostromoltam életem rejtvényének megoldásáért, mely egész idő alatt a homlokomra volt írva…

 

Reklámok