Az év első teliholdját a BAK jegyében köszönthetjük, január 16-án 05:53h-kor.
A BAK kulcsmondata: „Eltölt az isteni fény, mégis hátat fordítok ennek a fénynek.”
„…A Bak őrzi a lélek titkát, a rejtett dicsőség titkát, mely a tanítvány előtt a harmadik beavatás csúcsán mutatkozik meg, amikor a lélek a személyiséget annak legmagasabb fokán átalakítja. Ez a reveláció azonban csak erőfeszítés eredményeképp tud megvalósulni. Az embernek képesnek kell lennie felülemelkedni személyisége korlátain, és a nehézségekkel, akadályokkal dacolva kitartani a felfelé vezető úton. Nincs könnyebb vagy rövidebb út, hogy felszabadítsa magát önzésének és elkülönülésének személyes korlátai alól. Hosszú, fájdalmas folyamat ez, és saját tapasztalataink alapján tanuljuk meg, hogy az önfegyelem, önkontroll és az ön-feláldozás alkotják a tanítványság alappilléreit.
Csak erre az alapra tud felépülni és továbbfejlődni egy szeretetteljes, felelős, a lélek értékeit tükröző élet. A tudatosság növekedése válik a beavatás útjává – a hegytető, a mennyei fény felé vezető úttá. Ez az égi fény a lelket igazi Énként, a Tervet a tanítványság felelősségeként, a bolygó spirituális Hierarchiáját pedig a szeretet központjaként fedi fel, ahová a beavatás belépést enged az elfogadott tanítvány számra. Ezért a Bak a beavatás kiemelkedő jegye.
Alkalmazzuk a Bak kulcsmondatát mindennapi életünkre, engedjük, hogy lelkünk gondolatai eljussanak az emberiséghez, és bátorítsák azt.”
Forrás: Lucist Trust, www.lucistrust.org, ford.TGy.