images (6)Az új év első teliholdját a BAK jegyében 2018. január másodikán hajnalban, 03:25-kor   köszönthetjük.

A BAK kulcsmondata: „Eltölt az isteni fény, mégis hátat fordítok ennek a fénynek.”

„…A Bak őrzi a lélek titkát, a rejtett dicsőség titkát, mely a tanítvány előtt a harmadik beavatás csúcsán mutatkozik meg, amikor a lélek a személyiséget annak legmagasabb fokán átalakítja. Ez a reveláció azonban csak erőfeszítés eredményeképp tud megvalósulni. Az embernek képesnek kell lennie felülemelkedni személyisége korlátain, és a nehézségekkel, akadályokkal dacolva kitartani a felfelé vezető úton. Nincs könnyebb vagy rövidebb út, hogy felszabadítsa magát önzésének és elkülönülésének személyes korlátai alól. Hosszú, fájdalmas folyamat ez, és saját tapasztalataink alapján tanuljuk meg, hogy az önfegyelem, önkontroll és az önfeláldozás alkotják a tanítvány  alappilléreit. Csak erre az alapra tud felépülni és továbbfejlődni egy szeretetteljes, felelős, a lélek értékeit tükröző élet. A tudatosság növekedése válik a beavatás útjává – a hegytető, a mennyei fény felé vezető úttá. Ez az égi fény a lelket igazi Énként, a Tervet a tanítvány  felelősségeként, a bolygó spirituális Hierarchiáját pedig a szeretet központjaként fedi fel, ahová a beavatás belépést enged az elfogadott tanítvány számára. Ezért a Bak a beavatás kiemelkedő jegye.” (Forrás: www.lucistrust.org Fordítás: JÓAKARAT KÖZ-PONT – MI-TI-ÉN Alapítvány, 2012.)

Kívánjuk, hogy az új esztendő hozzon mindnyájunknak sok fényt, békességet, bőséget és egészséget a szolgálat útján!

A Vízöntö hava teliholdja 2018. január utolsó napján, 31-én lesz.

images (6)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s